A Törökbecse Községi Művelődési ház szervezésében megtartották a 23. Tiszai Akvarell Akadámia nemzetközi művésztelepet, amelyen 10 festőművész vett részt.  

A tábor augusztus 13-án kezdődött és aznap volt a tavaly készült alkotások kiűllítása is. A tábor résztvevői: Aleksandar Bogdanović – Versec, Dimitrije Kolarević – Tiszaistvánfalva, Branislav Stojančev Paša – Törökbecse, Timea Čajka – Törökbecse, Vladimir Vlajić – Becsmen, Rajko Karišić – Belgrád, Vlada Crnomarković – Nissa, Csorba Emil – Torda, Mato Pisac – Raholca/HR i Vesna Grundler – Eszék/HR.

A művésztelep nyitott volt a látogatók részére. A művészek egymás között nemcsak barátkoztak, de törekedtek a szakmai tapasztalatcserére is, valamint új barátságok köttettek. Idén is, mint minden évben hajó-kiránduláson vettek részt, és meglátogatták a “Glavas ház” múzeumot.

A művésztelep bezárta után 30 új kép gazdagítja a Művelődési házat.

Album