Pénteken, 2019. március 22-én a törökbecsei Községi Művelődési Ház „Selo” Galériájában megnyitották a tavankúti „Matija Gubec” Horvát Művelődési Egyesület szalmaképeinek kiállítását.

A kiállítást Jozefa Skenderović, az Egyesület kiemelkedő tagja mutatta be a közönségnek, míg a házigazda nevében Zerebélyi Tényi Edit, a Művelődési Ház szakmunkatársa mondott köszöntőt.

Ez az érdekes kiállítás 41 képből áll és április 15-ig lesz nyitva.

A naív művészetbe sorolt szalmakép készítés a Bácska északi részén élő bunyevác származású horvátoktól származik. Több mint száz évvel ezelőtt kezdték készíteni fiatal lányok, akik, aratás után, jószágaikra vigyázva, szalmából gyűrűket és gyöngyöket fontak.

A Szabadka melleti Tavankutban, az 1946-ban alapított „Matija Gubec” Horvát Kulturális és Oktatási Társaság tevékenységének keretén belül, a 60-as években megalapították az alkotótábort, ahol az alkotó nők szalmagyöngyöket és szalmaképeket készítettek témát merítve a bunyevác származású horvátok mindennapjaiból.

Az első szalmaképet „Rit” címmel Ana Milodanović készítette 1962-ben.

Ehhez a fajta alkotáshoz különleges lendületet adott az 1986-ban alapított Szalma tehnikában alkotott képek alkotó tábora, amely folyamatosan, évente gyűjti össze a szalmaképek készítő hölgyek generációit.

Ami egyedivé teszi a tavankuti szalmakép készítők munkáját a világban, az a háromdimenziós hatás, és bizonyos módon a kötött szövetek készítése, amelyek eredeti formában megmaradtak a kialakításuk óta, és csak erre a régióra jellemzőek.

A Tavankutból, Szabadkáról és környékéről származó szalmakép készítők hiteles, naiv művészetét maga az anyag teszi különleges költészetté. A képek, amelyek fonással és domborzatos felépítéssel készülnek lineáris fűzéssel szilárd alapra helyezve, csodálatos és látványos, kissé feledésbe merült világok, a síkság, gazdaságok, itt élő bunyevácok szokásait ábrázolják. A képek a hagyományok szépségének és gazdagságának egyfajta megerősítése, diszkrét hozzájárulása az élet ünnepléséhez.

A szalmaképkészítők művei körbejárták a világot, és kezdetektől fogva a szakértők és a művészet szerelmeseinek nagy érdeklődése követi. A tavankuti „Matija Gubec” HKPD gyűjteményében rendkívül értékes munkákat őriznek, és sok kép helyet kapott múzeumi gyűjteményekben, a Szabadkai Egyházmegye gyűjteményében, és magángyűjteményekben szerte a világon, sőt még Vatikánban is.