2017. április 13-án, csütörtökön közönségünk Zoran Subotički magiszter színdarabját tekinthette meg, melynek címe Az édenben és rajta kívül.

Az előadáshoz bensőséges környezet szükséges, hiszen Jelena Lenka Dunđerski és Laza Kostić  szerelméről szól. Bár a történetet a helybeliek többsége ismeri, mégis finom érzékkel , mesteri módon alakult ki a közönség előtt. Az előjátékban Bogdan Dunđerski tollba mondja végrendeletét, majd Lenka és Laza szenvedélyes párbeszéde következik. Bár a kapcsolatuk ellentétben állt a korabeli társadalmi normákkal, egész Lenka tragikus haláláig érdeklődéssel figyelt a közönség. Sokan felsóhajtottak a szerelmes pár táncát látva, és szinte mindenki megkönnyezte, amikor a sors örökre elszakította őket egymástól.  A végül az előadás  az utolsó jelenetben elérte a tetőpontot. A fájdalomtól megtört Laza Kostić (akinek szerepét a nagyszerű művész, Ervin Hadžimurte alakította), térden állva könnyezett, miközben a  „Santa Maria della Salute“ költemény sorait szavalta. A döbbent csend után következett az  előadóknak a vastaps, amellyel a közönség kiérdemelte a  ráadást.