Szombaton, 2018. 01. 27-én a Törökbecse községi műevlődési házban , Törökbecse község védnöksége alatt, megtartották a Szent Szava napi Akadémiát.

Az ünnepi műsort a Himnusszal nyitotta meg Oliver Njego, ismert operaénekesünk, aki az est folyamán több dalt is adott elő Nikola Rackov zongorakíséretével.

A megjelenteket Branko Svilengaćin, Törökbecse község elnökhelyettese üdvözölte. Szent Szava himnuszát a törökbecsei Miloje Čiplić általános iskola kórusa adta elő, Sifija Jegdić Gurjanov vezénylésével.

Szent Szavaról beszédet mondott Jelena Pauljev műveszettörténész, aki a pravoszláv hit értékére és univerzális üzenetére emlékeztetett. Sonja Mladenov Leštar színésznő Matija Becković két versével állt a közönség elé, továbbá verset mondott még a törökbecsei Középiskola két diákja: Ivana Tortoski és Vladana Rajkov.

Mint minden évben, idén is átadták a Szent Szava Díszokmányt. Idén a nyugalmazott matematikatanárnak, Borislav Kiseličkinek itélték oda, jutalmul a sok éves, sikeres nevelő és tanító munkájáért. Az elismerést Törökbecse község elnöke, Saša Masimović adta át.

Az ünnepi műsor után, a rendezvény jótékony jellegét követve, aukciót szerveztek, ahol a törökbecsei Knap PE által készített dísztárgyakat és Zerebélyi Tényi Edit két festményét bocsájtották árverésre. A bevételt Ljiljana Džilitovnak, cerebrális paralízisben szenvedő kislánynak adományozták.